Park

Egy kora reggeli bevásárlás és hajmeresztő szerencsétlenkedés után délre sikerült összekapnom magamat. Hajmeresztő szerencsétlenkedés? Igen-igen, reggel kiöntöttem a kávémat, mikor felmostam megcsúsztam rajta és bevertem a homlokomat, után eltörtem a hajkefémet.. igen, csak ennyire lett kócos a hajam egyetlen alvás után, örültem neki mondhatom. A legviccesebb, hogy magamra öntöttem a reggelimet, egy tál gabona pelyhet. Ez a katasztrofálisan béna reggel után én még elmentem vásárolni. Odaúton háromszor estem el a járdán és hazafelé pedig pont az a szatyor szakadt el amelyiknek a legkevésbé sem kellett volna. Nahát igen, csodálatos volt a délelőtt. Tíz órakor elhatároztam, hogy én már nem csinálok semmit és igyekszem egy helyben maradni. Sikerült ezt is elrontanom, mert a szék amin ültem, eltört. Ez volt az a pont amikor rájöttem, hogy ennek a furcsa mód különlegesen sok balszerencsének és bénázásnak az oka csak egy lehet, péntek tizenharmadika van. Hát de nem, még csak péntek sincs. Másik ötletem marad már csak, valakivel fogok ma találkozni, mondjuk egy olyan személlyel aki sok bajt hoz magával. Első tippem egy vámpír lett akit semmiképp sem akartam megvárni itthon ezért fogtam magamat és alig múlt dél amikor elindultam sétálni. Kellemesen meleg időnek örvendhetünk egész nap, így egy toppot, farmert és egy cipőt vettem csak fel. Hajamat kiengedtem és csak a legfontosabbakat tartottam magamnál. Utam a parkba vezetett, sok időt töltöttem itt, bár még mindig otthon voltam a legtöbbet. Tettem egy nagy kört, de amikor indultam visszafelé egy ismerős személyen ragadt a tekintetem. Oda sétáltam hozzá és alaposan végigmértem. Képeket nézegetett, nem bírtam ki, hogy az emberekre jellemző kíváncsi természet ne legyen rajtam úrrá és ne lássam meg mi vagyis ki van a fényképeken.
Elijah. -mondtam ki a férfi nevét magamban. A képek sarkán ott volt a mai dátum, tehát ma készültek ezek a képek. Ma délelőtt. Ez azt jelenti, hogy az én ősi vámpír barátom itt van a városban. Furcsállottam egy kicsit a dolgot, mert nem ma kellene érkeznie és szólnia is kellett volna, de nem bánom. Itt van és ennek örülök. Szinte biztos voltam abban, hogy el fog jönni hozzám meglátogatni, de jelen pillanatban nem vagyok otthon. A képeken volt egy nő is, csak egy pillanatra láttam, de ha minden igaz akkor az volt Elijah húga, Farrah. Azt hiszem így hívják, na mindegy. Most inkább ezzel a nővel foglalkozom aki annyira ismerős nekem, bizony, tudom is, hogy kicsoda. Kedvesen rámosolyogtam és megszólítottam.
- Szia.. Tatia Petrova, igaz? Ne haragudj, leülhetek? -kezdtem kedvesen és barátságosan.

Nem gondoltam volna, hogy a parkban a világ legelső Petrova hasonmásával fogok összefutni, de nem aggódtam. Tudom, hogy nem tiszta a keze, vér szennyezte és azt is tudom, hogy nem vagyok biztonságban mellette, de valahogy mégsem félek és nem is aggódom. Nyílvános helyen vagyunk és eszem ágában sincs provokálni őt. Barátságosan mosolygok rá miközben mellé ülök és felé fordulok.
- Mindent tudok rólad és a hasonmásaidról. A vámpírok és a többi természetfeletti lény számomra nem titok. -feleltem kedvesen és csak ezután jutott eszembe bemutatkozni- Roxanne O'Neill vagyok egyébként. -mosolyogtam újra- Ne haragudj, de az emberi természet.. láttam a képeket. -kezdtem bele egy olyan beszélgetéshez amihez hozzátud szólni.
- Elijah Mikaelson, őt teljes mértékben felismertem a képekről. Ismerem személyesen, de nem kellene itt lennie. Úgy tudtam még jó néhány nap múlva érkezik csak. -meséltem teljesen nyugodtan mintha ez nem lenne egy életbe vágóan fontos és eltitkolni való információ. De miért is titkolnám el, hogy a városba akart jönni és, hogy egyáltalán itt van. Mégis csak láttuk már ezeket a képeket és a rajtuk lévő dátum is bizonyítja, hogy ma reggeli képeket nézegettünk olyan lelkesen. Nem mintha nekem lett volna bármi esélyem teljesen szemügyre venni őket. A másik személyt is csak talánra mondom, hogy Farrah Mikaelson volt. Mondjuk azért az érdekes, hogy nem én voltam az első akit meglátogatott. Biztos azért mert dolga van, de nem is bánkódom miatta. Most itt kell ülnöm Tatia társaságában, persze el is mehettem volna mellette, de nem akartam, nem is értem miért.
- Bár sokan voltak azok akiket sikerült megtévesztenetek én mégis felismerem, hogy ki kicsoda. Nem tudom miért, talán a jellemetek és a nézésetek az ami.. habár, a szem a lélek tükre. -gondolkoztam hangosan miközben az égre néztem. Félig pedig Tatia -hoz beszéltem. Szívesen megosztok bárkivel bármilyen információt, de.. Na jó, azért van eszem és gondolkozom is, oké?