Mystic Falls-i Főtér

- Én nem állítottam, hogy nem lehet érvényesülni. Természetesen vannak kapcsolatai mindannyiunknak a családon kívül. Klaus pedig... gyerekkorunk óta ilyen, szerintem sok újdonságot egyikünknek sem tudna okozni már - mosolyodtam el és önkéntelenül is az jutott eszembe, amikor az egész családot koporsókba zárta. Persze ez nem mosolygásra okot adó emlék, valahogy mégis elmosolyodtam rajta. Ám ekkor megálltunk és mondandója befejeztével kaptam egy puszit. Klaustól sokszor kaptam, Klaus kis kedvence vagyok, de Elijah más. Tőle ez mindig olyan különleges dolog számomra.

- A szóbeszédek nagy része tudod, hogy mindig igaz... főleg egy olyan kisvárosban, ahol egyre nagyobb létszámban vannak természetfelettiek, mint halandók... - sóhajtottam nagyot és újra lassú sétába kezdtünk. - És a családunk körül zajló események pedig nagyjából soha nem változnak. Kol esztelen és túlbuzgó, bár most nem tudom, merre van... Él-e vagy hal. A szőke dráma királynőnk pedig hol imádja az ittlétet, hol hisztériázik, hogy ember akar lenni, a szokásos... Klaust pedig ugye nem kell bemutatnom? Valahogy mindig kiprovokálja, hogy valaki a halálát akarja... - ráztam meg a fejem egy kis nemtetszéssel.

- A hasonmásokkal pedig mindig csak a baj van... Most sincs ez másképp. Bár Tatiával sok bajom sosem volt, csak az a másik kettő... - nyögtem föl szinte. De minek rejtsem véka alá a véleményem? Egy is elég lenne, nem még három!

- Igen, a gyógyír is szerepel a kis mesénkben... Bár ha jól tudom, még egyik félnek sincs a markában. Szóval még időben vagy, bátyám. Még van esélyed, hogy a tiéd legyen a győzelem ebben a játszmában - mosolyogtam fel rá. Amilyen tárgyilagosan most beszéltem a gyógyírről, körülbelül annyira is érdekel. Voltam már ember, de köszönöm szépen, jó ideje vámpír vagyok és tökéletesen elvagyok magamnak.

- Tényleg, Elijah, ha a tiéd lenne a gyógyír, te mit kezdenél vele? Mert ugye Klaus Elenát akarja újra emberré tenni ha jól tudom, Rebekah újra ember akar lenni, engem abszolút nem érdekel a dolog, hát te hogy állsz ezzel? - kérdeztem kíváncsian félrebillentett fejjel. - Nem kell félned, nem fogok ellened játszani, sőt, senki mellett sem fogok ez ügyben...

Ez egy egész korrekt válasz és megoldás - ismertem elbólintva egyet. Bár Elijah-tól mi másra lehetett volna számítani. A hatalommánia nála nem újult ki. Bár szerintem abból még hatalmasabb családi dráma lett volna, mint amilyenek eddig voltak.

- És hogy gondoltad? Beköltözöl a Mikaelsonok közé? - váltottam témát, hiszen engem ez a gyógyír dolog tényleg nem hozott lázba soha. - Néha nem ártana, ha valaki épeszű is társulna hozzánk, nem csak Klaus idióta hibridjei vagy épp a barbibabája. Tényleg, képzeld... Klaus újra szerelmes, csak most színt váltott - nevettem el magam utalva a hasonmások barna hajára.

Bólogatva hallgattam amíg beszélt. Végül is megértettem, hogy egyből nem akar belerobbanni ebbe a parádéba, ami itt folyik. Ó, mg ha parádé lenne, de ez még cirkusznak is rémesen siralmas és unalmas.
- Rendben, rendben... De ígérd meg, hogy nem tűnsz el, mint a kámfor. Tudod, kell egy kis változatosság a Klaus-féle dolgok mellett. - mosolyodtam el sokatmondóan. Ismerjük mind jól a bátyánkat, sőt, talán túl jól is. Én élvezem az életet mellette, csak olykor vágyom a változatosságra. És ezt most nem a lakhelyre értem, hanem a személyiségekre. A gondolkodásmódokra és életvitelekre. Persze a nagyon erényes viselkedés soha nem lesz a kedvencem, de ezt Elijah s tudja. És azt hiszem, el is fogad ilyennek. Mondjuk ha nem így lenne, valószínűleg most nem sétálgatnánk itt ilyen kellemesen.

- Ó igen, rá gondolok bizony! Nem mondom, hogy bajom van vele, de azt sem, hogy kedvelem. Viszont végre kitört a hasonmások bűvköréből. Ez nagy szó... - beszéltem szórakozottan. - De mesélj egy kicsit te is. Merre jártál, mi történt veled?

- Jól van, így megfelel - mosolyodtam el, és őszintén szólva meg is nyugodtam ettől a gondolattól.
Csak sétálgattunk, apró hallgatások, amik nem számítottak kínosnak, majd újabb szavak. Kérdésemre kaptam is válasz, meg nem is. Elijah-ból jó politikus lenne napjainkban - kuncogtam fel gondolatban. Ettől függetlenül én mindent értettem, nem kellett többet mondania. S most így ezt hallva nekem is szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy újra neki kéne vágnom a világnak csak úgy egymagam. A zavaró tényező, amit Mikael személye okozott, már nincs jelen.
- Gondolom jó volt újra bejárni a régi kedvelt helyeket úgy, hogy nem kell állandóan azon töprengeni, miként tűnj el rövid időn belül úgy, hogy senki se tudja, merre mentél... És hogy nem kell Klaus ügyes-bajos dolgait hallgatnod - révedtem el komolyan elgondolkozva ezen az egészen. Igazából hosszútávon ezt csak Elijah tudná csinálni szerintem. Mi többiek valahogy... mindig egy helyre keveredünk már csak azért is, hogy bosszantsuk a másikat. Ám ekkor eszembe jutott valami:

- Viszont ha tényleg nem akarod, hogy a többiek ideje korán értesüljenek ittlétedről inkább az eldugottabb, kissebb helyeket válaszd... A Grillt pedig verd is ki a fejedből. Mindig ott van valaki, akinek eljárhat a szája. Hisz ismered az ittenieket... - tanácsoltam minden rosszindulat nélkül. Ebben nem volt semmi besúgóság vagy kétszínűség. Pusztán szeretem a bátyámat és tiszteletben tartom a kérését. És ugyan így cselekednék ha most Klausról lenne szó, mert ugyan ezt várnám el fordított esetben én is.

- Nos igen, lényegesen megkönnyíti a helyzetet, ha már nem kell kivívni a kellő tiszteletet, hanem már első pillanattól kezdve úgy kezelnek - bólintottam beszéd közben. Igazából ez tényleg egy hatalmas előny, na meg esetenként hátrány is, hogy ismerik és sokan félik a Mikaelson nevet. Bármerre járunk, szinte mindenhol hallottak rólunk, ha csak legendákból is. Bár Klaus kegyetlensége nagyjából mindenhol köztudott.

A tény, hogy Elijah nem készül a nagyközönség előtt pompázni még, megnyugtatott. Természetesen nagyon jól tudom adni az ártatlant, de akkor is. A családon belüli nyílt viszálykodás soha nem vezetett jóra és tudjuk jól, hogy a családban ami nagyrészt öröklődött az az "előbb ütök, aztán kérdezek" elv. Elfeledve az "egységben az erő" hatalmas igazságát.
- Remélem tudod, hogy ez a szemmel tartás kissé fenyegetően hangzik, a családunk hátterét nézve - pillantottam fel rá hunyorogva a naptól. Persze tudtam, hogy ezt nem úgy kell értenem, de egy természetes paranoia bennem is van. Főleg apánknak hála...

- Nem is feltételezném soha, hogy rossz szándékaid vannak a család iránt, csak hosszú idő volt örökkévalóságunkból, melyet Apánk üldözése elől való menekülések sorozata tett ki - sóhajtottam, s kissé összeszorult a gyomrom, ahogy megjelentek az emlékképek a szemem előtt. De ennek már vége! Nehéz elhinni, de szerencsére így van. Már nyugodtan élhetünk.
Bátyám kérdésére vettem egy mély lélegzetet és végigfuttattam az agyamban, hogy kiről, illetve kitől mit tudok. Az eredmény viszont nem nyújt valószínűleg sok .jdonságot, sőt.

- A tervezgetések központja most is a kicsi, idegesítő és még vámpírként is esetlen Elena. Damon most ugyan őrjöngő üzemmódba váltott, és Stefan gondolom ujjong, hogy őt választotta a lány, de véleményem szerint a Petrovák terveiben is szerves része van, akércsak Klauséban. És persze a gyógyír mindenek felett, ettől vannak megőrülve mind... Ennyit tudok jelenleg. Az újonnan érkezők szándékait még nem ismerem - válaszoltam őszintén. - Na meg Klaus és a barbija, illetve mindenki más és Klaus. Az örök körforgás, Klaus hatalmat fitogtat ezért mások el akarják tenni láb alól. Tudod, hogy ilyen helyeken nincs új a nap alatt.