Elhagyatott területen lévő sikátoros rész

Tatia Petrova & Richard Weston

A drága Mystic Falls-i kisvárost eléggé megkedveltem az utóbbi időben, és sikerült sok mindent megtudnom a helyről, sőt a lakosokról is, bár csak messzi távlatban figyeltem a terepet. Nem akartam még közvetlen célpont lenni senki számára sem, ezért meghúzódtam. Most viszont ideje előállni a tervvel, amire már egy bizonyos ideje igen csak várok.
Hallottam futó pletykákat egyes személyekről, de mint sokan, én sem hiszek az effélében. Úgy gondolom, hogy jobb megismerni előbb az adott személyt, és csak aztán ítélkezni, nem pedig a róla keringő pletykákban hinni, bár engem aztán nem érdekelnek az itteniek annyira. Klaus inkább az, ami foglalkoztat.. Egy bosszú ellene, egy jó kis terv... egy célszerű megleckéztetés! Ez kell nekem! Az egész időmet tölthetném azzal, hogy ismerkedek, vagy hogy beszélgettek az itt élőkkel, de az olyan unalmas számomra. Mégis miért töltsem ezzel a drága perceimet? Ismerek már úgymond mindenkit.. Salvatorék, Bennettek, hasonmások, és a Mikaelsonok.. emellett ott van a Lockwood fiú, meg a Forbes lány. Kell még ehhez infó? Nekem épp elég, amit megtudtam róluk! Egyiket sem ítéltem el, sőt senki felett sem döntöttem, hogy milyen, csak csupán megtudtam egyesmást, amit kellett, és ennyi. Nem mondtam, hogy gonoszok, vagy hogy ribancok.. és még szerintem hosszasan sorolhatnám, hogy kiről miket beszélnek.
Egyedül sétálgattok az utcákon át az elhagyatott terület felé. Nem hiszem, hogy sokan lesznek ott, sőt általában senki, de nekem éppenséggel megfelelő lesz a hely, hogy gondolkozzak, és tervezgessek. Néha tényleg közel érzem magamhoz a magányt, és úgy látom jónak, ha egyedül üthettem el az időt. Egy kis szórakozás, vagy valami program keretéig. Az ismerőseim száma kevés, sőt alig mondható néhány személynek, hisz nem vagyok nagy híve az ismerkedésnek. Nem bízom senkiben, sőt nem vagyok hülye, és éppen ezért sem engedem őket közel magamhoz. Élem az életet, hisz élvezni kell, és ennyi.
Fiatal vagyok örök életű, és egy félig vámpír, sőt félig vérfarkas lény. Megtehettek bármit, és élhettek bátran az adottságommal úgy hiszem, ezért sem korlátozom a tetteimet, inkább szabályokat szegek meg, és élvezem, hogy ezt teszem. Végül is ennyi az egész, hisz nekem kell jól éreznem magam, nem de?
Az eddigi ellenségeimet szépen kiiktattam sorban, és most pedig, hogy egy sincs így élve a helyzettel színre lépek. Miközben gondolkozom ez idő alatt megérkezem az elhagyatott részhez. Bárcsak pár házról van szó, meg egy sikátorról, de akkor is rémisztő tud lenni ez a hely egy ember számára. Én nem félek, hisz nincs mitől, vagy kitől. Egy hirtelen mozdulattal a sikátori részen kötök ki, miközben körbe pillantok a terepen. Sehol senki... Szólom el magam hamar, hisz hirtelen léptek hangja töri meg a csendet, ezért képtelen vagyok visszavonni az előző állítást. Lassan fordulok a hang irányába ahol egy nőt pillantok meg. Nos.. ő még az előbb nem volt itt az kétségtelen.
-Mond csak mégis mi dolgod van itt, vámpírka?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm, miközben elindulok felé.-Oh, csak nem te vagy az egyik hasonmás?! Mily meglepő ez számomra.-Játszom el a megdöbbentett, miközben megállok tőle nem messze. Elgondolkozom, hogy vajon melyik is lehet.. Elenához túl idős, viszont Kath sem lehet... tőle is idősebb! Tatia úgy tudom, hogy meghalt, de úgy látszik tévedtem.-A neved pedig Tatia.. A legelső hasonmás mind közül.-Néztem a szemeibe, miközben egy pillanatra megfogott, de csak egy pillanatra..

To the mysterius hibrid

Á, a vadászat. Mit is mondhatnék róla? Először, nincs is jobb annál, mikor megfuttatod az áldozatodat, majd a sikolyát és könyörgését hallgatva végzel vele. Nos, igen... én nem foglalkozom azzal, hogy megigézzem őket. Azt szeretem, ha könyörögnek és sikoltoznak. Meglehet, hogy ez egy kissé betegesnek, őrültségnek vagy bánom is én minek tűnhet. Nem igazán izgat. Engem ez dob fel, ez az, amit igazán élvezek benne. Másodszor, pedig a vér. Ó igen, az a forró és lüktető nedű, mely életben tart. Hát van ízletesebb az emberi vérnél? Megmondom, nincs. Amelyik vérszívó pedig mást mond az vagy hülye, vagy bambi diétát tart. Szerencsére én egyik kategóriába sem tartozom. Most is épp az áldozatom maradványait igyekszem magamról eltüntetni, miként az utcákon sétikálok, hogy egy csöndesebb helyet keressek magamnak. Elég volt mára a pezsgésből, már csak egy kis magányra vágyom. Ó, a magány. Abból is rendesen kijárt már nekem az elmúlt ezer évben. Ráadásul élveztem. Nem volt aki megmondta volna, hogy mit csináljak, senki nem kérdőjelezte meg a tetteimet és a legjobb; senkinek sem kellett megkegyelmeznem. De hát, ezek az idők is elmúltak és barátaim, szövetségeseim lettek. Mindez, persze nem azt jelenti, hogy a kegyetlenségem alábbhagyott. Egy cseppet sem, sőt!
Csendesen ballagok a sötét és elhagyatott utcákon, sikátorokon. Fel sem tűnik, hogy ezen a környéken nem én vagyok az egyetlen, aki ilyenkor még idekinn mászkál. Ezért is lep meg, az a férfi, aki a semmiből terem itt előttem. Megállok és érdeklődve pillantok az előttem állóra. Ajkaimon ravasz mosoly játszik, miként hallgatom a szavait. Nem lep meg, hogy tud rólam, hisz' nem is titkoltam el a kilétemet, mostanában. Igen, ezért hiába való volt az a több száz éves bujkálás, de már mindegy. Ma már egyáltalán nem titok a létezésem. Bár, az meglep, hogy pont ez a keverék korcs, tudja, hogy ki vagyok.
- Na, ha befejezted, igazán elárulhatnád a nevedet is, pici hibrid. Mert az vagy, ugye? Klaus egyik bábuja... - kezdem meg a gúnyolódást. Ha nem hibrid lenne, nem merne csak úgy elém ugrani és az arcomba vágni, hogy tudja ki vagyok. Egy okos vámpír tartana tőlem, de még mennyire. De ez a példány más, vakmerő és elég bátornak mutatkozik. Kíváncsi leszek akkor is ilyen bátor lenne ha... nem, ma nincs több öldöklés. Nem fogom bántani, csak, ha muszáj lesz. Kezemmel a hajammal babrálok, tekergetem az ujjammal. Közelebb lépek hozzá, körbejárom és végignézek rajta. - Hogy bírod, az ősmajom pincsijeként? Idegesítő, nem? - folytatom az iménti mondandómat. Kötekednék? Meglehet, de fel akarom mérni, hogy mennyire ingerlékeny. Ajkaimra gúnyos mosoly ül és nem is akarom onnan eltüntetni. Érzékeltetni fogom vele, hogy itt én vagyok az erősebb.

Tatia Petrova & Richard Weston

A gondolkozás céljából jöttem egy magányosabb helyre, hisz köztudott, hogy erre nem nagyon jár senki, de persze nem gondoltam arra, hogy éppenséggel belefutok majd valakibe. Még hozzá az első hasonmásba.. Tatia-ba. Eléggé szép kis pletykát hallottam róla, és Kath-ről, hisz úgy mondják ők a leggonoszabbak, a legszívtelenebbek, és ezen felül még "ribancok" is. De egyáltalán ki hisz ennek? Semmi okom ítélkezni felette, vagy bárki más felett, hisz ennyi erővel magamat is lekritizálhatnám, amiért nem vagyok egy jó fiú..
Klauson akarok bosszút állni, vagy legalább is megleckéztetni őt eléggé jól. De még ez várhat egyenlőre, mert jelenleg társaságom van, aki nem mellesleg gúnyolódik velem, de a szavai nem hatnak meg. Nem leszek ideges, sem dühös, sőt semmilyen érzelem sem tükröződik rajtam. Nyugodtan állok, mintha csak a világ legtermészetesebb dolgait mondaná, vagy pedig kérdezné tőlem. Ha azt hiszi, hogy megfélemlíthet, vagy hogy megijedek tőle, akkor el van tévedve, hisz én semmitől, sőt senkitől sem félek! Akármit a fejemhez vághat, hisz úgy sem érdekel. Nem tud megfogni vele sehogyan sem. Csak várom, hogy befejezze a mondandóját, és miután ez megtörtént hangosan elnevettem magam, majd befejezve elmosolyodom végül.
-Először is bemutatkozom, csak hogy ne legyek idétlen.. Richard Weston.-Intézem el rögtön a bemutatkozó részt, miközben Tatia-ra pillantok. Szép nő, és ehhez kétség sem fér, de ennyivel nem tud lenyűgözni.. ez túl kevés! Ahhoz viszont, hogy féljek tőle több kell... jóval több.
-Másodszor pedig nem vagyok Klaus pincsije, se pedig a bábuja.-Vonom meg a vállam egyszerűen, viszont nem szándékozom neki elárulni, hogy megtörtem az átkomat Tyler segítségével. Kissé óvatosnak kell lennem ezzel..-Hidd el eléggé jó dolog hibridnek lenni, és főleg Klausnak köszönhettem ezt az egészet.-Mondom enyhe fintorral az arcomon. Gyűlölöm Klaust, és főleg azt, hogy hibrid vagyok, de ha megadatott ez az élet számomra, akkor nyilván nem utasítom vissza, viszont Klaus még fizetni fog... túlontúl is megjárja ezt a dolgot.-Van, amit még nem tudsz rólam ezzel kapcsolatban.-Mondom egyszerűséggel, miközben arra célzok, hogy megtörtem az átkomat, és ezt csak is Tylernek köszönhettem egyedül, és senki másnak. Csak persze Tatia nem sejtheti, hogy mire célzok..
-Mondták már neked, hogy remekül gúnyolódsz, drága?-Teszem fel a kérdésemet számára, miközben komolyan nézek rá, aztán egy ravasz mosolyt engedek meg magamnak. Figyelem őt, és a tetteit, hisz érdekesnek tűnik. Gonosznak, ravasznak, és rendkívül kegyetlennek... De ez engem vajon meghat? Oh, nem.. ez túl kevés ahhoz!

To the mysterius hibrid

Ez az este is kezd érdekesen alakulni. Csendes magányra számítva érkeztem ide, erre belebotlok egy hibridbe. Látom rajta, hogy nem különösebben hatottak rá a szavaim, a tekintete és az arca mindent elárul. Idegesít a nyugodtsága, hogy nem tudok rá hatni. Hogy a nevetéséről és a mosolyáról már ne is beszéljünk. Ez most komoly? Nevet? Úgy néz ki, hogy ennek elmentek otthonról. Vagy csak szimplán véget szeretne vetni az életének. Na mindegy. Nem szándékozom bántani, még így se, hogy ennyire nagyra tartja magát. Pedig lehet, hogy a minimum az lenne, hogy eltöröm a nyakát. Csendesen hallgatom a kis mondókáját és egyszer sem kötök bele, pedig szeretnék. Néhány szava eléggé utalás jellegű és erősen emlékeztetnek arra, mikor az ifjú Lockwood megtörte a köteléket közte és Klaus között. Nem tagadom, eljátszok a gondolattal, hogy ezzel a hibriddel, Richardal is ez történt. Elvégre miért is ne? Akkor már érthető lenne, hogy miért is tatja ennyire nagynak magát. Csak aztán Klaus meg ne tudja mi is vele a helyzet. Elvégre, az nem igazán tenne jót Richard szív működésének...
Ezúttal rajtam a sor, hogy felnevessek és meg is teszem. Hangom gunyoros és ravasz egyszerre. Úgy néz ki, bármit is hallott rólam ez a srác, nem ad neki elég alapot ahhoz, hogy tartson tőlem. Viszont legalább szórakoztató és egy picit szimpatikus. Lehet a pimaszsága teszi, vagy az, hogy nem fél. Nem tudom, nem is izgat.
- Ó, még a felét sem láttad. - villantom meg rá titokzatos mosolyomat. Látom az ő szája is mosolyra húzódik, ettől pedig csak még jobban kiszélesedik a mosolyom. Elsuhanok mellette, "véletlenül" megcsapva őt a hajammal, hogy hátamat a mögötte lévő falnak vethessem és onnan figyelhessem őt. Szememet végigjártatom rajta, nem törődve azzal, hogy ez fel is tűnhet neki. Végül tekintetem megállapodik az övén, s megcsillan benne a lusta játékosság.
- Na, mesélj... mi is ez a dolog, amit nem tudok rólad és a Klaushoz való kötelékkel kapcsolatban? - érdeklődöm, miként felvonom a szemöldökömet. Ravasz mosoly húzódik az ajkaimra, ebből már tudhatja, hogy vannak sejtéseim ezzel kapcsolatban. Ebből adódóan arra is rájöhet, hogy ha akarnám "véletlenül" el is járhatna a szám erről.

Tatia Petrova & Richard Weston

Sokat tanultam az emberek, sőt természetfelettiek viselkedéséről, és épp így képes vagyok megállapítani, hogy Tatia teljességgel ilyen jellemű nő. Kegyetlen, sőt gonosz, aki előszeretettel szórakozgat el másokkal - legalább is ezt állapítom meg így első benyomásra. Hogy nevet, és hogy mosolyog az koránt sem érdekel. Ha akart volna, akkor már rég megöl, de nem tette, ezért is élek még mindig. Nem adom magam egy könnyen, szóval.. ha azt hiszi, hogy félelmet kelt majd bennem, akkor téved, hisz koránt sem vagyok az, aki csak úgy megijed egy nőtől, vagy pedig egy nála idősebbtől. Túl nagy az egója.. ez már koránt látszik! Viszont nem szándékozom vérig sérteni őt, csak azért mert gonosz.. Én is az vagyok, és mégsem hordom le érte saját magam, akkor ő vele miért tenném?
Nos kétségtelenül célozgattam arra, hogy én ugyan megtörtem az átkomat, de ha azt hiszi, hogy ezt majd be vallom neki, akkor téved egy nagyot! Sőt kifejezetten kitalálok neki egy ütős dolgot, amitől minden bizonnyal csalódni fog, hisz azt hiheti, hogy én megtörtem, ami igaz is, de nem vallom be neki semmi pénzért sem az tuti. Figyelem őt, ahogy elmegy mellettem, és "megcsap" a hajával.. Nem tudom mire vélni ezt a tettét, de nem is nagyon érdekel. Úgy hiszem, hogy egyes pasik bármire képesek lennének ezért a nőért, de én.. én nem! Ennyivel nem vesz le a lábamról, hisz ahhoz jóval több kell.
Lassan felé fordulok, és nézem, ahogy a falnak van dőlve. Észreveszem, hogy végig mér, de koránt sem izgat. Túl nyugodt vagyok.. ami számára biztos bosszantó, de ez engem hol érdekel? Lehet felőlem dühös, mérges, haragos, vagy akármi.. az nekem nem számít. Ha játszadozni akar, akkor szépen megkapja, és ennyi. Kérdésére felfigyelek, de csak egy mosoly kúszik az ajkaimra, és semmi sem tükrözi azt, hogy most úgy érezném magam, mint aki lebukott volna, sőt kifejezetten ravaszság csillan fel a szemeimben.
-Milyen kötelék?-Csúszik fel hirtelen a szemöldököm, mintha tényleg mit se tudnék.-Hálát érzek amiatt, amiért Klaushoz tartózom. Ő adta számomra ezt a remek életét, és ezért bármit megteszek érte, ha kell. Fontos számomra, és minden parancsát teljesítem feltétel nélkül.-Mondom egyszerűséggel számára.-Amúgy arra céloztam a mondandómmal, hogy én nem vagyok Klaus pincsije, hisz a legfőbb hibrid-de vagyok.-Vallom be számára, bár kissé hazudtam, de erről ő mit sem sejthet, hisz nem ismer, így azt sem tudja, hogy mikor hazudok, avagy sem.
-De mond csak miért olyan nagy baj az, ha valaki Klaust szolgálja tisztelettel?-Teszem fel eme egyszerű kérdést számára. Rühellem, utálom, sőt gyűlölöm.. megvettem, és még hosszasan sorolhatnám az érzelmeket, amit Klaus iránt érzek.

To the mysterius hibrid

Idegesít ez a hibridecske. Nem tetszik nekem, hogy ennyire tűri a gúnyos szavakat és még nevetgél is rajtuk. Ha pedig már itt tartunk... az sem tetszik, ahogy rám néz. A tekintete magabiztosságot és higgadtságot sugároz, ahogy az egész lénye is. Undorítóan nyugodt és ez nagyon, de nagyon bosszantó a számomra. Fintorogni, pofákat vágni szeretnék, de nem teszem. Ezzel csak ki mutatnám, hogy mit gondolok az ilyesfajta viselkedésből. Viszont ennek hála, már nagyjából sikerült felmérnem, hogy milyen lehet. Első benyomásra egy picit hasonlít is rám, de ebben nem vagyok olyan biztos.
Ahogy végignézek rajta, tekintetemben meglehetősen sok ellenszenv gyülemlik össze. Tagadni sem tudnám, hogy nem tartom jó ötletnek a vele való társalgát. S félre értés ne essék, nem magamat féltem. Sokkal inkább féltem a helyes kis pofikáját, nehogy véletlenül csúnyán eltorzuljon. Már pedig elfog, ha kellőképpen felhúz. Figyelem az arcát, minden rezdülését és mozdulatát. Ha tudomásul nem is vette, biztosan sejti, hogy ha akarnám, már rég nem élne. Tekintetét fürkészve azon agyalok, hogy mi is járhat a buksijában. Eltudom képzelni mit gondolhat rólam. Mindenki ugyan azt gondolja. Holott alaptalanul, mert fogalmuk sincs, milyen az igazi énem valójában. Csak Katherine tudja, senki más. Rajta kívül eddig nem akadt élő személy a földön, aki az átváltozásom óta kicsit is megismerhetett volna. De hát, ilyen az élet. Ezt kell elfogadni. Már rég megtanultam, hogy nem érdemes a bennem lakó érzékeny, angyalkát mutogatnom, mert ezáltal könnyen kihasználhatnak. Kaptam az élettől egy-két pofont, ami azzá tett, ami vagyok. Ezzel pedig együtt jár az a sok pletyka, minek köszönhetően én is egy manipulatív, beképzelt, egoista dögnek vagyok feltüntetve. Habár, ez igaz is, az egoistát leszámítva. Mert én tisztában vagyok vele, hogy bár nehéz megölni, nem vagyok sebezhetetlen. Nem úgy, mint egyesek, akik királynak hiszik magukat. Itt pedig nem kell elmondanom, hogy kire gondolok, ugye? S ha pedig már az ős hibrid szóba került...
Érdeklődéssel hallgatom e ifjú hibrid szavait. Egyes részeknél felemelkedik a szemöldököm csendesen azt kommunikálva: "ezt most komolyan gondolod?"
- Aha, ahogy gondolod. - hagyom rá a dolgot. Nem különösebben hiszek neki, ez pedig látszik is rajtam. Unottan nézegetem a körmeimet, mintha teljesen untatna a társasága. Pedig, valójában érdekesnek találom. Mert érzem, hogy benne is pont annyira ott van az utálat Klaus iránt, mint bennem és még sok más személyben. De nem baj, nem szándékozom ezt az orra alá dörgölni. Még a végén heves tiltakozásba kezdene, én meg kénytelen lennék kupán vágni valamivel, csak azért, hogy lehiggadjon végre. Bár amilyen higgadtnak tűnik, ez a verzió nem igazán jöhetne létre. Na mindegy...
- Baj? Miért lenne baj? - teszem fel eme költői kérdést. - Egyszerűen csak hányok tőle, ha valaki tényleg önszántából szolgálja őt. Bár, kétlem, hogy ilyen akadna... - jelentőségteljesen nézek rá, de ha közbe kívánna szólni, sem hagyom abba a szövegelést. - Elvégre a hibridjei előszeretettel törik meg a köteléket, kezdve a Lockwood fiúval. De mindegy, gondolom téged nem igazán izgat ez a téma, ha már így szolgálod és tiszteled a "Nagy és legyőzhetetlen" ősmajmot. - teszek pontot a dolog végére. Hangomból fröcsög a gúny, miközben kezeimmel is idézőjelet formázok beszéd közben. Ellököm magamat a faltól, hogy Richard elé sétálva, lecövekelhessek. Egész közel vagyok hozzá, de az aurája közelébe sem érek, hacsak közben ő sem lép hozzám közelebb. Tekintetemmel az övét kutatom és nem eresztem. Így intézem hozzá következő szavaimat.
- Ismerd be, te is pont úgy utálod Klaust, ahogy én. Minek a színjáték, édes? - teszem fel a kérdést, miközben ajkaimon egy mérgező mosoly foglal helyet. Tekintetemben vad táncot jár a játékosság és a gyűlölet, melyet egykori szerelmem iránt táplálok.

Tatia Petrova & Richard Weston

Az élet kegyetlen játékot űz mindenkivel, és előszeretettel nézi végig, ahogy mások szenvednek. Tapasztaltam az élet minden oldalát, és elmondhatom, hogy igen csak kegyetlen, sőt könyörtelen. Kíméletlenül rombol le egy családot, vagy tesz tönkre egy embert. Mindig váratlanul csap le, és sose hagy maga után örömöt. Halál esetek, átverések, kínzások, és még hosszan sorolhatnám, hogy miket éltem át általa, de őszintén szólva kár lenne erre pocsékolni az energiámat, sőt az időmet is. Ugyan néha eszembe jut, hogy mi történt, de ami megtörtént az ellen már semmit sem tehettek, nem de? Ezért is vagyok úgy vele, hogy inkább hagyom a dolgot. Néha emlékezek, és eltöprengek, hogy "mi lett volna, ha.." kérdésen, de már semmit sem számít az egész, ha nem változtathatom meg! Az lettem, aki, és lám így lesz gonosz egy rendes srác, aki hit, aki reménykedett egy nagyszerű életben, amely nyugodt, sőt tökéletes lehet, de tévedett, hisz nem lett olyan az élet, amilyennek képzelte.
Klaus.. a drága őshibrid, a megmentők megmentője, a teremtőm, a legerősebb, sőt a legnagyobb személy, aki valaha élt ezen a földön.. Oh, ugyan már! Gyűlölöm, megvettem, és koránt sem kedvelem. Nem áll szándékomban jó pofizni neki, miközben közszerűen ki nem állhatom őt. Mégis mit hisz magáról? Azt, hogy mert ő legerősebb ezért bármit megtehet? Nem ebben téved! Ezzé tett, sőt ilyenné változatot.. Az a hülye farkas banda meg örömmel ráncigált Klaus elé, mert ők az akartak lenni, de az én döntésem nem számít, mi?
Szavait hallgatom nyugodtan, és mindenre figyelek, amire csak kell. Tudom jól, hogy tisztábban van vele, hogy megtörtem az átkot, de értse már meg nem akarok lebukni senki előtt sem, de ha ennyire akarja, akkor legyen színt vallok neki. Érezze magát jól tőle, ha őt ezt teszi boldoggá.
-Hazudtam.-Vonom meg a vállam egyszerűen, miközben a szemeibe nézek.-Igen színjátékot űztem, mert nem akarom azt, hogy pont én kerüljek a szeme elé célpontnak.. Hidd el akkor a legjobb, ha nem vagyok a közvetlen prédája.-Vallom be őszintén.-Azért titkolom, hogy ne legyek gyanús alak számára, és ameddig így marad az összkép addig bátran intézhettem az ügyeimet.-Mondom egyszerűen.
-Megtörtem az átkot, csak azért hogy ne ugráltasson kénye-kedve szerint.-Pillantok el oldalra.-Úgy hittem, hogy jobb lesz nekem így, és nem pedig kötelékkel kötődve hozzá. Azt akartam, hogy szabad legyek, és nézz rám az vagyok. Semmi kedvem Klaus elől menekülni, szóval..-Tárom szét a kezeimet, miközben ránézek.-Ha akarod, akkor mond csak el neki.. aztán legyen, aminek lennie kell. Nem érdekel már az élet, hisz úgy is csak semmiség. Viszont könnyen se adom magam, az is biztos.-Fejezem be az egész mondandómat.
-Utálom őt, sőt gyűlölöm..-Teszem még hozzá ehhez az egészhez, aztán csendbe maradok, és már ezt szó se szólok, hisz nincs értelme már beszélnem.

To the mysterius hibrid

Ahogy itt álok ezzel a hibridecskével egy gonosz ötlet nyer bebocsájtást csodaszép kobakomba. Ajkaimra akarva, vagy tán akaratlanul? De egy nagyon, de nagyon gonosz mosoly kap helyet. Szórakoztat Richard társasága, bármilyen idegesítő is legyen a nyugodt magabiztossága. Ahogy a sötét szemébe tekintek, s látom benne azt a furcsa, megborzongató csillogást, kissé elkalandozom. Olyan érzésem támad, mintha belülről is pont olyan sötét és romlott lenne, mint amilyen a tekintete. Felmerül bennem a gondolat, hogy talán segítségemre lehetne Klaus eltávolításában...
Szeretnék felkacagni, ahogy furmányos ötletem alakot ölt, de nem tehetem, mert nem vagyok egyedül. Viszont arcomon látszik a pír, melyet a jókedvem idézett elő és szinte semmi köze az előttem álló, fiatal hibridhez. Sajnos vissza zökkenek a való világba és hallgatom a kis monológját. Igen, sokkal jobban érzem magamat, hogy beismerte mennyire rühelli azt az ősmajmot, s már teljesen biztos vagyok benne, hogy a hasznomra válhat. Amint befejezi a mondandóját, kapok az alkalmon és gonosz vigyort engedek az ajkaimra. Tekintetét nem eresztem az enyémmel és ha lehet még inkább fogva tartom azt.
- Azt mondod gyűlölöd? - tűnődök hangosan. - Üdv a klubban! - mosolygok rá tüneményesen és egy kis kacaj keretében vállba is bököm. Igen, szórakozom vele, pedig komoly terveim vannak, amiben a segítségemre lehet. Tekintetemben őrült táncot jár a gonoszság, a pajkosság és minden ravaszságom. Ha csak rám néz, láthatja, hogy agytekervényeim nagyon is forognak, s valami irdatlan nagy turpisságon töröm a fejem.
- Gyűlölöd őt annyira, hogy el akard pusztítani? - érdeklődöm, s ezzel egyértelművé tettem számára a szándékomat. Tudhatja, hogy kicsit sem szándékozom őt beárulni, sőt! Pont jól jönne egy hibrid, aki beszámol nekem Klaus mindennapjairól. Oké, nem kell ennyire komolyan venni ezt a feladatot. Elég ha elmondja nekem, hogy miben mesterkedik az az ősmajom mostanában. - Mert én igen. - teszem hozzá csendesen, s egy ördögi mosolyt eresztek az arcomra. Lehet, hogy ezzel meglepem, bár kétlem. Ha halott rólam egy-két dolgot, abba a kegyetlenségem is nyilván helyet kapott...

Tatia Petrova & Richard Weston

Ez a nő, és a kisugárzása egyszerűen elképesztő. Mármint nem úgy.. ne értsd félre a helyzetet! Inkább úgy értem, hogy belsőleg, és a jelleme, mintha passzolna az enyémhez. Gonosz, kegyetlen, sőt könyörtelen, és még ezek mellett szeret játszadozni a személyekkel. Lenyűgöző ez benne, de az istenért sem vallanám be számára, hogy ezt gondolom róla. A fejembe nem lát, én pedig jó magam nem vagyok egy beismerős fajta, szóval.. nos erről ennyit, és le is tudtam a dolgot.
Életem alatt a legszörnyűbb pont az életemben azokkal a fiúkkal való megismerkedés volt: egy "helyi farkasbandával". Rávettek arra, hogy legyek az, ami ők, és még hozzá nem is akármilyen eszközökkel, de még visszakapják.. ezt megígérhettem számukra. Sohasem adom fel a célomért való küzdést, de előbb elintézném Klaust, aztán jöhetnek ők.. szépen sorban, egyesével. Nem szép lenne a dolog? Klaust szenvedni látni, és főleg az, ahogy látnám meghalni.. Talán túlzás a részemről ez. Nem hiszem, hogy éppen megölni akarnám, csak éppenséggel megleckéztetni, hogy érezzen egy kis "törődést", de ha nem szépen akarom kifejezni, akkor fájdalmat.. Megérdemelné, és remélhetőleg meg is fogja kapni ezt a kiváltságot, amint összeáll a tervem, csak ahhoz kell még egy kis idő.
Bevallom Tatia-nak, hogy megtörtem az átkomat, és hogy gyűlölöm Klaust. Szinte felfedtem a lapjaimat előtte, amit eddig nem igen tettem meg. Elszóltam magam, és rájött a dologra, ezért pedig végül őszintén bevallottam neki ezt. Remélem, hogy ezerszer jobban érzi magát tőle..
-Igen, gyűlölöm.-Szinte a hangomban is lehet érezni az utálatot, a megvetést, és a gyűlölet egyvelegét, amit Klaus iránt érzek. Számomra nem meglepő dolog, hogy gyűlölik Klaust, hisz ki ne? Mindenkit tönkre tesz, kihasznál, és átver.. Él a helyzetével, és előszeretettel teremt magának "csicskákat", akik a kötődés miatt lesik minden egyes kívánságát, de persze engem már ez a helyzet nem fenyeget soha többé. Megtörtem az átkomat, szabaddá váltam, és nem parancsolhat nekem!
-Talán, igen.-Vonom meg a vállam egyszerűen, miközben választ adok számára. Nem lep meg az a szava, miszerint ő igen is képes lenne elpusztítani. Biztos jó kis indoka lehet erre, hisz nem hiszem, hogy csak úgy hobbiból végezne vele a megszokottság kedvéért. Egy áldozattal lehet hobbiból végezni, de egy ellenséggel nem.
-Meg fogod tenni ezt a tetted?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm, miközben rápillantok, és várom a válaszát kíváncsian.

To the mysterius hibrid

A megérzéseim sosem hagynak cserben, így már hamarabb tudom mi a célja a másiknak, mielőtt az szavakkal vagy cselekedetekkel megosztaná azt velem. S most, hogy itt állok ezzel a hibridecskével, egyre csak az az érzés kavarog benne, hogy ő és én roppant hasonlóak vagyunk. Persze, más értelemben, mint a hasonmásaimmal... bár, ez egyértelmű. Richard belső értékei, olyanok lehetnek, mint az enyémek. Erre pedig a szeme csillogásából, az idegesítő nyugodtságából és magabiztosságából tudok következtetni. Kíváncsi vagyok, vajon ez neki is megfordult-e a fejében, viszont erre gyanítom nem igen kapnék választ, ha megkérdezném. Nem mellesleg pedig, ki az a marha, aki egy ilyenre rákérdezne? Hát én nem, az biztos.
Bevallom remekül érzem magam most, hogy kiszedtem eme ifjú hibridből, hogy megtörte a köteléket. Az pedig még inkább felvillanyoz, hogy utálja azt a szörnyeteg, Klaust. Gonosz ötletek ezrei kavarognak a fejemben, s bizony az egyikben, erre a hibridre is szükségem van. Gyanítom, nemsokára leesik neki, ez a hirtelen támadt jó kedv, amit ő váltott ki belőlem, csupán egyetlen szóval. Nem véletlenül érdeklődöm amiatt sem tehát, hogy képes lenne-e akár végezni is azzal a szörnyeteggel. Reményeim szerint, képes erre. S lám, megint csak beigazolódik minden sejtésem.
- A talán, nem elég. - válaszolom neki, s ellibbenve mellette, egy ott heverő dobozra csücsülök és onnan nézem őt. Ördögi mosolyom szélesedik, ahogy rákérdez az én megtenném e. Tekintetemmel az övét fürkészem, s kíváncsian várom, kitudja e olvasni az enyémből a választ. Mert hogy én gondolkodás nélkül, hidegvérrel képes vagyok azt a szörnyet megölni. Bár, igaz, hogy némi tervezgetésre szorul a dolog, s egyedül nem vagyok erre képes. Amint látom, hogy Richard sikeresen kiolvasta tekintetemből a választ, szavakkal is megerősítem, hogy ezzel a tettemmel is sikerüljön befolyásolnom őt.
- Én, mindenre képes vagyok. - csak ennyit mondok neki, miként tekintetemben eszelős fény gyullad. Remélem benne lesz a dologban, s önszántából fogja majd segíteni a tervemet.

Tatia Petrova & Richard Weston

Tényleg képes lennék megölni Klaust? - Teszem fel a kérdést magamban, miközben eltöprengem ezen. Az rendben van, hogy nem akartam ezzé válni, és hogy terveim vannak vele kapcsolatban, hogy bosszút álljak, de megölni nem tudnám, vagyis nem akarom. Ezt egyszerűen nem tenném meg, hisz mégis csak ezzé tett ami most vagyok.. egy ideig kötődtem hozzá, amit sikeresen megtörtem végül, de ettől eltekintve a saját életem még számít! Ha Klaus meghal, én is.. Ezzel tisztábban vagyok kiválóan, hisz a kötelék is létrejött, szóval.. ez sem kizárt jogú tény. Semmi pénzért sem akarnám épp megölni, hogy aztán, én, és megannyi hibrid meghaljon, aztán meg még nem beszéltem a vámpírokról, akik az ő vérvonalához tartóznak.. mind egytől egyig meghalna! Merő képtelenség, hogy kockáztassam az életemet, ezért bármit is vár el tőlem nem teszem meg! Az én életem előbbre való, minthogy kockáztassam azt bármi cél érdekében.
-Érd be ennyivel.-Mondom válaszolva szavaira.-Nem várhatod el tőlem, hogy teljesen igent mondjak, amikor tisztábban vagyok vele, hogy ezzel a saját életemet is kockáztatnám.-Jelentem ki felállítva neki a tényt. Nem várhatja el tőlem, hogy a saját életemet áldozzam azért a.. hibridért. Inkább éljen, minthogy én is vele haljak meg. Követtem Tatia mozdulatát, és szemmel is tartom őt, miközben szemeibe nézek néha-néha. Így sikerül kiolvasnom azt, hogy ő igen is megtenné ezt az egészet. Én viszont nem.. Talán megölném, hisz megérdemelné, de semmiképpen sem játszadozóm a saját életemmel eközben.
-Jó tudni.-Vonom meg a vállamat egyszerűen. Rájövők a mosolyából, hogy tervezz valamit velem kapcsolatban, de nem igazán tulajdonítok neki nagy figyelmet, hisz miért is tenném? Be akar vonni a terveibe, ha jól sejtem, de azt már nem.. Én nem fogom csak úgy beáldozni magam, és készségesen segíteni ennek a nőnek. Egyrészről nem is ismerem, míg másrészről nem bízok benne, sőt mi több nem szeretem ha ugráltatnak, ezért is törtem meg az átkomat, szóval.. ne várja azt, hogy én ajánlom fel magam neki, ha akar valamit kérdezzen rá!

To the mysterius hibrid

Remekül érzem magam, most, hogy végre találtam valakit, aki közeli információkat szállíthat nekem a mi, "közkedvelt", kis hibridünkről. Komolyan mondom, hogy fel vagyok dobódva, ilyen jókedvű már régen voltam. Szinte már magaménak érzem a győzelmet, felvillanyoz a gondolat, hogy Klaustól végleg megszabadulok végre. Az pedig csak egy kis akadály, hogy látom a vonakodást, a kételyt kiülni Richard arcocskájára. Gondoskodom róla, hogy ezek az érzelmek egy perc alatt eltűnjenek, bár a tényt, miszerint a gyógyír létezik, nem áll szándékomban megosztani vele. Ennyire azért nem bizalom gerjesztő ez a srác, sőt. Kifejezetten olyan érzetet kelt, mint aki menten elharapja a torkod, ha csak egy kicsit is kijátszod vagy titkolsz előle dolgokat. Na, nem baj. Engem ez a kis dolog nem igen akadályozhat meg a célom elérésében.
- Megértelek. De ha csak az zavar, hogy Klaus halálával te is és még rengeteg másik teremtménye is meghalhat, akkor el kell mondanom, hogy ez... - vigyorodom el ravaszul, miközben fejemet is oldalra döntöm egy picit. - nem fog előfordulni. - kíváncsian várom a reakcióját, hisz' biztosra veszem, hogy nem érti mi járhat a fejemben. Ó, ha azt tudná mi minden fordul meg az én fejecskémben, lehet, hogy visítós kislányként szaladna messzire. Mondjuk ezt azért nem tartom nyilvánvalónak. Ezért, még mielőtt megszólalhatna, belekezdek a magyarázkodásba.
- Tudod, nem vagyok olyan hülye, hogy több ezer vérszívó életét vegyem el, csak azért, hogy az a hibrid végre kimúljon. Nem, nem... van erre egy tökéletes megoldás és biztosra veszem, hogy mindenkinek jobb lesz nélküle. - kivéve talán a kis Carolinenak, de ezt már nem teszem hozzá. Furcsa, hogy mekkora kötődés alakult ki kettejük között, pedig nem hittem volna, hogy azt a szőkeséget is sikerül elbűvölnie. Pff... de hát ez van.
Kényelmesen elhelyezkedve a dobozon, az előttem álló srácot fürkészem. Reményeim szerint végül sikerül belevonnom őt a terveimbe, mert szükségem lenne rá. Azt persze nem várom el, hogy saját magától jelentkezzen a feladatra, de azt már igen, hogy önként elvállalja és ne keljen erőszakkal rávennem erre. Nem szeretem, mikor meg kell fenyegetnem az embereket, az igézést meg egyenesen feleslegesnek tartom. Oké, hogy van amikor jól jön, de ugyan már... Ha valaki elég rátermett, meg tudja győzni a másikat e nélkül is. Vagy talán nincs igazam? Már pedig én nem szeretném sem az erőszakot sem pedig az igézést használni. Ezeket csak végső esetekben szoktam bevetni. De itt kétlem, hogy kellene. Hisz Richard gyűlölete azzal az ősmajommal szemben annyira nyilvánvaló és erős, hogy szerintem simán belefog menni. Szóval, akár meg is kérhetném, hogy szájon be. Elvégre, nincs semmiféle veszíteni valóm.
- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy bármiért is gyűlölöd így Klaust, bosszút állhatsz rajta? Hogy ha segítesz nekem, akár te magad viheted be neki a kegyelemdöfést? - gonosz, mérgező mosoly telepszik meg az ajkaimon, s szemeimben is fellángol valami ördögi. Nézem az arcát, az összes lehetséges rezdülését figyelem. S eközben ráharapok az alsó ajkamra, nehogy még szélesebb legyen ördögi mosolyom. Na nehogy már meglássa, mennyire örülnék neki, ha sikerülne őt behálóznom. Bár, nem titok, én még sem szeretném, ha ez ennyire látszódna rajtam. Viszont szemem csillogásából, bár ki észreveheti a nyílvánvalót...

Tatia Petrova & Richard Weston

Komolyan kezdet gyanússá válni ez az egész helyzet, hisz ha megöli Klaust, akkor számtalan hozzá kapcsolódó lény is meghal.. Vajon ez lenne a célja Tatia-nak? Az, hogy annyi személy meghaljon Klaus halálával? Vagy van valami megoldás, amivel ezt ki lehet játszani? Számtalan kérdés.. és egyikre sincs biztos válasz, bár kivétel van abban az esetben, ha Tatia maga mondja azt nekem, hogy Klaus teremtményei nem halnak meg, de ez is csak egy kétséges állítás. Olyan dologban nem veszek részt, amely a halálomat eredményezi! Már nem mintha félteném az életemet, csak ugye van egy olyasfajta dolog, akivel mindenki egyetért, és még hozzá az, hogy amíg csak lehet élvezzük az életet.. Ha meg kell halnom, majd meghalok, de abban biztos vagyok, hogy nem most van itt ennek az ideje!
Klaus halálának a gondolata kissé elgondolkoztató, hisz végre meg lehetne tőle szabadulni.. nem lenne már olyasfajta lény, akitől rettegnie kell annyi mindenkinek! Már aki retteg, hisz engem teljességgel hidegen, sőt ridegen hagy a dolog. Nem a kedvencem, sőt mi több gyűlölöm, de a halálát még nem kívántam... azt nem. Eléggé alapos indok kéne ahhoz, hogy oly annyira meggyűlöljem, hogy aztán végezni is képes legyek vele bármi áron. Én vagyok olyan személy, aki a semmiért is gyilkol.. Na jó.. néha tényleg jól esik a gyilkolás, és még ok nélkül is képes vagyok megölni bárkit, de csak abban az esetben, ha nem ismerem.. Klaus nem a cuki pajtásom, de nem is annyira utálatos, csak beképzelt, egoista, önző, és kegyetlen alak, aki nagyúrnak képzeli magát.
-Komolyan nem fog előfordulni? Vagy ezt csak úgy mondod nyugtatásképpen?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm.-Nem szeretném kockára tenni számtalan lény életét, hisz tudod Klaushoz sokan kapcsolódnak..-Célzok ezalatt a hibridekre, és a vámpírokra. Életem egyik fénypontja, hogy Elena nem ember, hanem vámpír így legalább Klausnak nincs esélye újabb, és újabb hibridek létrehozására, amely egyrészről öröm, míg másrészről szerencse.. egy igazán nagy szerencse!
-Szóval tényleg van arra módszer, hogy Klaus meghaljon úgy, hogy ne kelljen a többi általa létrehozott lénynek is meghalnia?-Teszem fel a kérdést kérdő tekintettel számára.-Ez érdekes..-Gondolkozok el egy rövid pillanatra, de nem nagyon foglalkoztat a módszer, hisz a lényeg az, hogy van rám mód..
-Bosszút állni Klauson, nos.. igazán jól hangzik az ötlet!-Nézek rá ravaszan.-Viszont miben kéne neked segítenem? Mert ezt a dolgot elfelejtetted megemlíteni..-Teszem hozzá a kérdésemet, hisz mégis csak nem ártana eztet tudni..

To the mysterius hibrid

Tudtam, hogy nem fogok csalódni ebben a kis hibridecskében. Az én megérzéseim szinte sosem csalnak. Szép is lenne, ha épp egy ilyen helyzetben hagynának cserben. Ami pedig egyenesen fenomenális, hogy még csak nem is kellett bevetnem a "meggyőző" képességemet. Fura, hogy egyeseknek csak meg kell említeni a bosszú témáját és már is örömmel állnak be mellém. De be kell valljam, ez szórakoztató.
- Komolyan mondom, senki sem fog meghalni az ősin kívül. Talán csak azok, akik az utamba állnak, de ez részlet kérdése. - annyira lehangoló, hogy mindenki csak a saját életét félti, na meg az ártatlanokét. Ebben a világban viszont senki sem ártatlan, ami pedig az életüket illeti... előbb vagy utóbb úgy is véget érne. Viccen kívül, nem tervezek ezreket megölni csak azért, hogy egy végre kimúljon. Nem vagyok ekkora szörnyeteg, nem vagyok Klaus. Tudom hol a helyem és nem szándékozom világuralomra törni. Figyelek a hibrid reakcióira és szinte már tudom mi is a következő kérdése. Ezért sem lep meg, hogy megint csak a gyógyírről beszélgetünk, igau, hogy burkolt formában...
- Talán baj van a hibrid hallásoddal? - gúnyolódom vele. Tekintetemben csillog a jókedv, míg ajkaimon ördögi mosoly játszik. - Naná, hogy van rá mód. - nem emelem fel a hangom, még is kiszűrődik belőle, hogy rosszallom a folytonos kérdezősködést. Sosem értettem, hogy miért kell az embereknek mindig, mindent tudniuk, pedig én is közéjük tartoztam röpke ezer évvel ezelőtt. Felcsigáznak ennek a kis hibridnek a szavai. Még mielőtt kimondta, már akkor tudtam, hogy benne lesz a tervemben, de most, hogy tőle is hallom ez kész extázis. Elégedett, ravasz vigyorom és furcsán csillogó tekintetem sokat árulkodhat a gondolataimról. Pláne, a vele kapcsolatos terveimről...
- Információkra van szükségem, mégpedig Klausról. Szeretném, ha figyelnéd őt és pár naponta elmondanád, hogy mit is forgat a fejében az én öreg "barátom". Ugye érthetően beszéltem? - kicsit élessé válik a hangom, pedig semmi fenyegetőt, vészjóslót nem mondtam neki az imént. Mégis, szavaim mögött ott lapul a csendes fenyegetés, ami nyilván azonnal életbe lép, ha csak eljár az a pici szája. Őt nézem, szinte tanulmányozom őt. Tekintetemmel úgy figyelem őt, mintha bonc asztalon lenne. Tudni akarom, hogy mi járhat a csinos fejében és a szemébe akarok nézni, amint kimondja a végső döntést. S ha ezért netán valamit kérne is cserébe, én állok elébe. Az életét mindenképp megtarthatja, de ha vágyik még valamire, azt is megkapja, csak segítsen nekem. Azért, csak csínjával a kívánságoknak, mert nekem sincs ám türelmem mindenhez. Szóval remélem azzal tisztában van, hogy ha velem játszik, akkor az életével játszik.